Honnan vegyünk nyuszit?

 

A legtöbb állatkereskedésben lehet kapni törpenyulat, de tenyésztőtől is vehetjük. Az állatkereskedésekben kínált nyuszik származását nem ismerjük, így később megnőhet majd 3-4kg-os-ra is. Nem tudjuk, hogy milyen alomból származhatnak, felmerülhet-e genetikai betegség? A bolti eladók általában a nemét sem tudják meghatározni a kicsiknek, csak találgatnak. Ha lehet ne támogassuk az állatkereskedéseket.

Az innen vásárolt nyuszi helyére szinte azonnal kerül is egy másik, támogatva a szaporítókat.

Ha lehetőség van rá, inkább vásároljunk magánszemélytől, regisztrált tenyésztőtől, vagy hobbytenyésztőtől, akinél a szülőket is van lehetőségünk megtekinteni.

  

 

Bakot, vagy Nőstényt?

 

Szobatisztaság szempontjából teljesen mindegy. Ivaréréskor mindkét nemnél előfordulhatnak problémák.

Bakok: Ivaréréskor területféltés nem jelentkezik. Szaguk olykor lehet erőteljesebb, de nem büdös. Az a nyúl büdös, akit nem takarítanak rendszeresen! Ivaréréskor mormogó, "dünnyögő" hangot adhatnak ki, miközben körbeugrálják a gazdi lábát, vagy a kedvenc játékait, majd esetenként párosodni is próbálkozik velük :) Ha túl erős a nyuszi szaga, vagy zavaróan túl sokszor próbálkozik párosodni, nem jelent megoldást, ha párszor lányt hozunk hozzá. Ugyanis 1-2 nap múlva ugyanúgy folytatja! Durva eseteknél csak az ivartalanítás jelenthet megoldást. Ennyire kirívó esetek ritkán fordulnak elő, de mégis számba kell vennünk!

Nőstények: Ivaréréskor területféltés jelentkezhet. Ez nem jelenti azt, hogy nyulunk megvadult, csupán azt, hogy a kelleténél jobban készen áll az anyaságra :) Addig teljesen szelíd nyuszinál is előfordulhat, ilyenkor fontos, hogy a saját ketrecében ne piszkáljuk. Hagyjuk, hogy magától jöjjön ki, ő kezdeményezzen. A nőstényeknél a túl gyakori álvemhesség problémát okozhat(gennyes méhgyulladás, emlődaganat, amibe bele is halhat a nyuszink) ha rövid időn belül túl sokszor jelentkezik nála, csak az ivartalanítás jelenthet megoldást. 

Tehát végérvényben, mindkét nemnél számba kell vennünk az ivartalanítás szükségességét. Ezek ritka esetek, de minden esetre, fel kell rá készülnünk.

Szobatisztaság: Az a legfontosabb, hogy pici koruktól kezdve szigorúan tartsuk be a szobatisztaságot, így ivaréréskor sem lesz semmi gond. Ha ennek ellenére mégis bekövetkeznének balesetek, akkor kezdjük neki elölről megtanítani a szobatisztaságot!Szagtalanítsuk a ketrecét, fertőtlenítsük ki, és tegyünk az egyik sarokba egy keveset a saját ürülékéből, keverve azt a megszokott alommal. 

 

Egyet, vagy kettőt?

 

Ha egy nyuszit veszünk, és rendszeresen foglalkozunk vele, nem lesz magányos. Mi leszünk a társasága, fajtársként kezel minket. Viszont ha mindenképpen párban szeretnénk őket, (több nyuszi több öröm) akkor tudnunk kell a következőt.

Ha nőstényt és bakot veszünk (ivarérés után is együtt tartjuk őket) sok kis nyuszival fog bővülni a társaság, aminek elhelyezéséről, vagy továbbtartásáról nekünk kell gondoskodnunk. Ha egyiküket ivartalanítani szeretnénk, célszerűbb azt a bakkal megtenni. Két bak nem fér meg egymással, gyakoriak a verekedések, súlyosan megsebesíthetik egymást. Két nőstény  kijön egymással, ha testvérek, bár rájuk is oda kell figyelni ivarérés után. Rangsor vita köztük is lehet, a dominánsabb folyamatosan elnyomhatja, terrorizálhatja a másikat.

Ha különböző korú, nem rokon nőstényeket szeretnénk egy ketrecben tartani, ne engedjük rögtön egybe őket! Kell nekik a külön ketrec! Engedjük ki össze őket egy nagy, semleges, lehetőleg elhatárolt térre, ahol meg tudják egymást szimatolni, barátkozni tudnak :) Például egy szobában. Ezt minden nap ismételjük meg legalább fél órára, majd próbálkozhatunk az egy ketrecbe tétellel. Fő a fokozatosság, és a türelem! :) 

KÉT NYÚL mindenképpen KÉT KETREC beszerzését igényli.

A nyúl nem tartható együtt más kisállatokkal, tengerimalaccal, hörcsöggel sem! A nyúl súlyos fizikai bántalmakat is okozhat a tengerimalacokon. Patkány és csincsilla, más rágcsálókkal is tilos az együtt tartás, mivel bánthatják a nyuszit!

 

   Forrás: https://szorgomboc.lapunk.hu/

Megfelelő háziállat a nyuszi?

Először is ne felejtsd el, hogy a nyuszi egy zsákmányállat. Nem olyan, mint a macska, vagy a kutya, mivel azok ragadozó állatok. Ezt tehát tartsuk szem előtt. A nyuszi egy teljesen másfajta állat, mivel zsákmány. Benne van az ösztöneiben, hogy ha fél, akkor kaparjon, esetleg bele harapjon támadójába. Ha elege van a dögönyözésből, akkor általában megharapja még a gazdáját is, de ezt nem azért teszi, mert nem szeret, hanem csak azért, mert máshogy nem tudja veled tudatni, hogy ennyi, kész, megállj.

 

A nyuszi nagyon félénk állat. Minden apró neszre felfigyel, s egyből menekülőre is fogja a dolgot. Ezért is nagyon fontos, hogy ha benyúlunk a ketrecbe, akkor ne felülről, mindig szemből nyúljunk felé, különben azt hiszi, hogy ragadozó madarak vagyunk, s megijed. A nyuszihoz rengeteg türelemre van szükségünk, tehát ez a türelmes emberek hobbija. :) Természetesen egy türelmetlen ember is nevelhet nyuszit, feltéve, ha az állatokhoz, vagy éppen ahhoz a dologhoz ami érdekli türelmes.

 

Ha már megvan a nyuszink, s el is hoztuk az adott helyről, azután egyből tegyük be - a már előre elkészített ketrecbe - a házába, s hagyjuk is ott pár óráig. Ezután már elkezdhetünk beszélni hozzá. A nyuszik szeretik ha beszélnek hozzájuk, mert megnyugtatja őket. Pár napig ne vegyük ki a ketrecből, s ne is nyúlkáljunk be hozzá. Ennyi idő éppen elég, hogy kiválassza azt a sarkot, ahova WC-re fog járni. Ide rakjunk be egy sarok WC-t, vagy valamit, amibe eljárhat elvégezni a dolgát. Ez fontos, hiszen csak így lehet szobatisztaságra nevelni egy nyuszit.

 

Ha már megszokta új helyét, s nem annyira félénk ha benyúlunk hozzá (pár nap múlva már benyúlhatunk kitakarítani, közben pedig magunkhoz csalhatjuk némi répával, almával, miközben eszik óvatosan simogassuk meg, fontos, hogy szemből nyúljunk felé, s magától jöjjön oda hozzánk) (a félelem jelei: nagyra tágult szemek, lehajtott fül, remegés), akkor kiengedhetjük a szobába (ELŐTTE MINDENT TEGYÜNK NYÚLBIZTOSSÁ!!!). Fontos, hogy az első napokban figyeljük, hogy mit csinál, ne hagyjuk felelőtlenül magára, mert mindent szétrághat. Ha figyelünk rá, gyakran felemeljük, s az ölünkbe tesszük, simogatjuk, adunk neki puszit, beszélünk hozzá, akkor hamarosan egy életre szóló társat kapunk a nyuszi személyében

 

Etetés

Minden vadon élő nyúl válogatott zöldféléket eszik, melyeket éles metszőfogaival rágcsál le. Természetes körülmények között táplálékuk tápanyagtartalma viszonylag csekély. A múltban ezt a természetes étrendet igyekeztek a hobbinyulak számára is utánozni. Az évszaknak megfelelő zöldfélével, gyökérzöldségekkel, például sárgarépával és szénával etették őket, ami egyben rostszükségleteik kielégítésére is szolgált. Gabonamagvakat csak kis mennyiségben kaptak.

A hobbinyulakat ma a leggyakrabban gabona alapú keverékekkel etetik, amelyek nagyszámú összetevőt tartalmaznak. Megtalálható bennük a kukoricapehely, az alfalfa, tört zab és búza, valamint kisebb mennyiségben zúzott szárított lágyszárúak is. A közelmúltban a babot tartalmazó keverékeket a legtöbb helyen kivonták a forgalomból, mivel felmerült, hogy nem károsak-e a nyulak számára. Előfordulhat ugyanis, hogy a darabok megakadnak a torokban vagy az emésztőcsatorna későbbi szakaszaiban.

Az összetevők és azok részaránya keverékről keverékre változó, de ez a csomagoláson fel van tüntetve. Azért is jó, ha márkás terméket vásárolunk, nem pedig valamilyen ismeretlen összetételű keveréket viszünk haza, mert így biztosak lehetünk a csomagolásban található táplálék vitamintartalma és tápértéke felől.

 

Kiegyensúlyozott étrend

Csakúgy, mint a kutyák és a macskák esetében, a nyulak etetésénél is egyre nagyobb szerepet kapnak az úgynevezett teljes tápok. Meglepő, de ez inkább kárukra, mint hasznukra szolgál. Könnyűnek tűnik ugyanis egy zacskó teljes tápot beborítani a tálkájukba, főleg ha az van ráírva, hogy minden szükséges tápanyagot tartalmaz. Ez táplálkozástanilag igaz is, de semmiképpen nem felel meg a nyulak táplálkozási szokásainak. A szárazeledel ugyanis sokkal magasabb kalóriatartalmú, mint a természetben fogyasztott táplálék. A legtöbb nyúl számára a szabad hozzáférés a korlátlan mennyiségű táplálékhoz előbb-utóbb olyan túlsúlyt eredményez, mely nemcsak a küllemét rontja el, de az élettartalmát is megrövidítheti.
Bár a szárazeledelek minden szükséges tápanyagot tartalmaznak, mégis fontos, hogy friss zölddel és zöldségekkel egészítsük ki azt. A széna szintén nagyon fontos, mert a napi táplálék tömegét növeli, ezáltal feltölti az emésztőrendszert, és csökkenti az étvágyat. Különböző vizsgálatok bebizonyították, hogy a jó minőségű széna csökkenti az emésztési rendellenességek gyakoriságát, valamint viselkedési rendellenességek, így például a szőrrágásnak is elejét veszi, amely leggyakrabban a rostszegény táplálkozás következménye. A nyúlnak adott széna minősége rendkívül fontos. Mindenképpen legyen portól és penészgombától mentes. Megfelelő szénát vásárolhatunk a kisállat-kereskedésben is, de ha van elég helyünk a tárolásra, gazdaságosabb egy egész bálát vennünk

 

Zöldek

Csakúgy, mint a tengerimalacok, a nyulak is szívesen fogyasztanak sokféle növényt. Ezek közül néhányat magunk is termeszthetünk a kertben. Ez nemcsak a nyúltartás költségeit csökkentheti, de folyamatosan rendelkezésre álló, gyomirtó-mentes friss zöldet is biztosítja kedvencünk számára. A legtöbb gyomként kezelt növény kiváló nyúltáplálék.

Az év során különböző növényfajokat is termeszthetünk. A legtöbb kertészeti katalógusban találunk tanácsot arra vonatkozóan, hogy mit melyik hónapban érdemes vetni. A gyökérzöldségeket, például a retket, főleg a tél folyamán etethetünk, amikor kevesebb zöld növény áll rendelkezésünkre. Csakúgy, mint a sárgarépát, a retket is mossuk meg és hámozzuk meg, mielőtt felvágjuk. Ez a típusú táplálék hamar megromlik, ezért jobban tesszük, ha valamilyen tálkán kínáljuk, hogy kedvencünk könnyen megtalálja. Az el nem fogyasztott darabokat azután könnyen kidobhatjuk, anélkül hogy az egész almot fel kéne érte forgatni. Mindennap adjunk friss táplálékot, a maradékot pedig 24 órán belül távolítsuk el.

 

Itatás

Az önitató mindig tiszta vizet biztosít a nyuszi számára. Bár a nyulak maguktól rájönnek, hogyan használják az önitatót, az új jövevényeket mindig kísérjük figyelemmel, nehogy szomjan maradjanak

 

Egészség

Vakcinázás

Három olyan fertőző betegséget is ismerünk, amelyek a nyulakat megbetegítve akár halálos kimenetelűek lehetnek.
 

Mixomatózis:

A betegséget vírus okozza, amit vérszívó ízeltlábúak (pl. bolhák vagy szúnyogok) juttatnak az állat szervezetébe. A vírus az arc, fül és végbéltájék bőrében szaporodik, hatalmas duzzanatokat hozva létre. Ezek miatt a nyuszi nem lát jól, alig tud enni, inni. Két héten belül elpusztulhat az állat, még kezeléssel is nagyon kis esély van a felépülésre (és akkor is többnyire csúnya hegek maradnak vissza).
A megelőzése kell tehát szorítkoznunk, ami egyrészt a külső élősködők elleni védekezést, másrészt pedig a vakcinázást jelenti. Általában évi egy oltás elegendő, a szúnyoginvázió bekövetkezte előtt (veszélyeztetett helyeken még egy oltás javasolt egy éven belül).
A kisnyuszik az első oltásukat 6 hetes korban megkaphatják, utána elég az ismétlő oltást egy év múlva beadatni.

 

Nyulak vérzéses betegsége:

Ezt a többnyire halálos betegséget minden 6 hetesnél idősebb nyúl megkaphatja. 1992-ben az Egyesült Királyságban írták le először, azóta azonban világszerte terjed. A vérzéses betegség heveny formája esetén az állatok mája károsodik, aminek nagyon súlyos vérzés a következménye. Ez olyan gyorsan is lezajlódhat, hogy esetleg tünetek nélkül okozza az állat hirtelen elhullását.
A vírus sokáig túlélhet a környezetben is, lévén igen ellenálló. Akár ruhán, cipőn is behurcolhatjuk, de madarak, ízeltlábúak is hordozhatják. Ebből látszik, hogy az otthon tartott nyuszik sincsenek teljes biztonságban!
Itt is a megelőzésen van a hangsúly, hiszen a betegség gyakorlatilag kezelhetetlen. 

 

Tetvek, bolhák:

Ha a nyúl tetvektől szenved, az a következő tünetekhez vezethet a fertőzés súlyosságától függően: viszketés, szőrhullás, hegek és néha fekélyek. A tetűtojások, amelyek a nyúl szőrére tapadnak, jól láthatóak. Leginkább a nyúl hátán és oldalán találhatók, és hanyag ápolást és koszos hajlékot jeleznek. A bolhákat általában vadnyulak terjesztik és azok akár az embert is megcsíphetik. A nőstény példány a nyúl fülére akaszkodik és viszketést, egyes esetekben allergiás reakciókat okoz. A nyulak köztigazdaként is funkcionálnak a macskabolhák számára, erre tehát oda kell figyelni, ha nyulak és macskák „összejárnak”. De szénával is mekerülhet a lakásba.
 

Néhány szó az egyéb problémákról:

 

Haspuffadás:

Általában étkezési problémák következménye, a nyuszinak nem szabad puffasztó ételeket adni mint például,káposzta,kenyér,borsó,ab,olajos magvak,kukorica,krumpli,dinnye stb.
Ha mégis gyomorrendszeri panaszok gyötrik a nyuszit akkor vigyük el állatorvoshoz.

 

 

Fogak túlnövése:

Kialakulásának oka lehet veleszületett és szerzett. Nyuszi vásárláskor mindenképp ellenőrizzük, hogy helyesen állnak a fogai vagy sem. Ha akkor jók a fogak, biztosak lehetünk benne, hogy genetikailag rendben van, későbbi hibás fogállás már csak szerzett lehet.

A nyulak metszőfoga folyamatosan nő, ezért megfelelő mennyiségű rágás hiányában túl nagyra nőhet, az is előfordulhat, hogy a nyúl saját magán ejt sebet a hosszúra nőtt fogaival. Ebben az esetben az állatorvos lecsípi vagy jobb esetben fűrészeli a fogak végét. A fogak túlnövése azonban megelőzhető, ha rágófát adunk a nyuszinknak. 


 

Heves,gyors légzés:

Nyáron a nyulak ki vannak téve ennek a veszélynek. Mivel kevés verejtékmirigyük van, nem tudnak sokat izzadni, s így szervezetük olyannyira felforrósodhat, hogy belepusztulnak. Főként szállításnál kell odafigyelni a nyulakra, valamint akkor, ha nyáron az udvaron tartjuk őket. Nem szabad, hogy a Nap huzamosabb ideig érje a nyúl ketrecét. A hőguta jele lehet a szapora légzés és túlzott izgatottság. Nedvesítsük be a bundájukat és tegyük hűvösebb helyre őket.
 

Körömvágás:

Egy kölyöknyuszi körme igen hegyes, de nem elég hosszú, ahhoz, hogy levágjuk akkor, ha a nyuszi engedi, kicsit lereszelhetjük.

Az első körömvágásra kb. félévesen, kerül sor. Utána kb. 3-4 havonta lesz rá igény. Általános szabály, hogy amilyen hosszú a szőrük, olyan hosszú legyen a körmük. Rövidebb semmiképp sem. Vigyázzunk, nehogy belevágjunk egy vérágba. A körömvágáshoz megfelel az az olló, amit a kutyák, cicák számára árulnak.

Ha nagyon bátortalanok vagyunk, elvihetjük állatorvoshoz is körömvágásra.

Szemkönnyezés: 

Nedves, könnyes, csipás szem Tisztítsd ki langyos vízzel esetleg patikában kapható bórvízzel és/vagy kamilla teával. 

Ha 3 nap alatt sem javul vagy rosszabb lesz, akkor mutasd meg az állatorvosodnak.

 

Hasmenés:

A bélrendszer második felét érintő egyre gyakoribb betegség a bélelváltozás. Ez leginkább az elválasztás után alakul ki a fiatal nyulakban. Az oka egyenlőre ismeretlen, de a magas fehérjetartalmú táplálék általában súlyosbítja a helyzetet - és lehet, hogy egyben felelős is a kialakulásáért. A beteg állatok elveszítik étvágyukat, és sokkal többet isznak, mint egyébként tennék. Ebben az esetben is gyors állatorvosi beavatkozás segíthet.

 

                                       Normális széklet mind a kettő (Az első a lágybélsár):

Fejrázás és fülviszketés:

Ilyen esetben állatorvoshoz kell fordulni. 

A külső parazitás megbetegedések közül a fülrühösséggel találkozunk a leggyakrabban. A Psoroptes cuniculi nevű atka a nyúl hallójáratának a bőrében élősködik. A parazita terjesztése elsősorban élő állattal történhet, de a ragályfogó tárgyak, pl. ketrec, etető, itató, takarmány, széna, stb. is terjeszthetik. A bőrben élősködő nőstényatkák 50-100 petét raknak le, amelyekből kikelő lárvák 2-3 hét alatt ivaréretté válnak. Az atkák a külső hallójárat bőrének folyamatos szurkálásával szövetnedvet nyernek ki, amellyel táplálkoznak. A szúrások nyomán a bőrön apró göbök, hólyagok, pörkök keletkeznek. Az elváltozás a külső hallójárat bőrének tövében indul, és lassan terjed a fül hegye felé. 5-6 hét múlva a külső hallójáratokat egészen a fülek pereméig szennyes, sötétbarna zsíros pörk tölti ki. Ha a pörköket eltávolítjuk, alatta vérző és fájdalmas felület marad. A fertőzés a dobhártyán keresztül a közép-, és belső fülre is ráterjedhet, de előfordulhat az agyhártya érintettsége is. 
Ezek a rühatkák csaknem minden nyúlállományban megtalálhatók és nem okoznak minden egyedben elváltozást. Minden jel arra mutat, hogy az állatokban a fülrühösség klinikai megjelenése az ellenálló képesség leromlására utal.
A betegség kezelésében mind az injekciós készítmények, mind a külsőleg használható oldatok egyaránt fontosak, és nem szabad elfelejtkezni az immunrenszer működését támogató vitaminokról sem.


 

A nyuszi otthon

Elõször is szögezzük le: mindegy, hogy egy vagy két nyuszit tartunk, egy egyedül tartott nyuszi sem lesz azonnal szelíd. Attól függ, mennyit foglalkozunk vele. A legszelídebb akkor lesz, ha szobában tartjuk, de ha nem lakásban akarjuk tartani, akkor is jobb, ha velünk lakik egy ideig, s amikor szelíd lesz, kivisszük (már ha addigra meg nem gondoljuk magunkat...). Mire a nyuszi megérkezik, legyen elõkészítve a lakhelye: alomtálcába tegyünk fapelletet esetleg fatelepi forgácsot. Lehetõleg min. 100×50es ketrecet használjunk, lehet saját gyártású is, ha az túl nagy helyet foglal el, akkor se legyen a ketrec 75-80 centinél kisebb. Tegyünk be eleségét, vizet, szénát.
Attól függõen, hogy a jövevény mennyire szelíd már, tegyünk a ketrecbe egy kis házikót is, ahol háborítatlanul pihenhet. Ha a nyuszkónk minden alkalommal bebújik a kuckóba, ha a ketrec mellett elmegyünk, akkor inkább vegyük ki.
Ha viszont a kíváncsiság gyõz, és az apróság pár perc múlva kidugja az orrát a házikóból, akkor azt a ketrecben hagyhatjuk.
A nyulat szállíthatjuk légzõnyílásokkal ellátott papírdobozban vagy ami a legjobb, felszerelt kisállat szállítóban (így a késõbbi szállítások - pl. állatorvoshoz - is könnyen megoldhatóak). Ha lehet, olyan szállítót válasszunk, amit fentrõl is ki tudunk nyitni.

 

Hazaérkezés után a nyuszit tegyük rögtön a ketrecébe, s hagyjuk, hadd derítse fel nyugodtan új lakhelyét.

Pár óra múlva már leülhetünk a ketrec mellé, figyelhetjük, és halkan beszélhetünk is a kis állathoz. Az elsõ napokban még ne engedjük ki kedvencünket a szobában, s ne is vegyük kézbe, mert ha szegényt csak egy vad hajszában tudjuk elkapni, hogy ketrecébe tegyük, biztos nem lesz kezesbárány.

Hogy lesz szelíd? Mivel a nyulak rendkívül kíváncsi természetûek, gyorsan elérkezik az az idõ, amikor nyulunk magától odajön a kezünkhöz, ha benyúlunk a ketrecbe. Elõször csak érjünk hozzá, majd etessük meg a kezünkbõl (pl. egy répa, jól megmosott és leszáritott répazöld vagy kaporlevél csodákra képes), így gyorsan elnyerjük a bizalmát. A következõ napokban megpróbálhatjuk óvatosan megsimogatni, amikor a kezünkbõl eszik. A nyuszik megismerik gazdájukat a hangjuk és a szaguk alapján, ezért beszéljünk hozzá, s hagyjuk, hadd szimatolgassa a kezünket, mielõtt megérintjük. Késõbb, ha ezt már megszokta, engedjük ki a szobában, hagyjuk szaladgálni, üljünk le a földre. Gyorsan meg fogja tanulni, hogy nem kell félnie tõlünk, óvatosan megérinthetjük, megsimogathatjuk. S ha elnyertük a bizalmát, õ fogja követelni a simogatást.

A törpenyulak általában gyorsan megszelídülnek, de még egyszer az alapszabályok:

- Csak akkor tegyünk házikót a ketrecbe, ha nyuszink kis idõ múlva ki is jön belõle

- Ne vegyük mindig a kezünkbe, inkább csak simogassuk, ha a ketrecben üldögél.

- Áldozzunk kedvencünkre sok idõt, mert különben nyuszink félõs marad

Ha kézbevesszük, egyik kezünkkel tartsuk erõsen, a másikkal pedig tartsuk úgy, hogy érezze, szilárd "talaj" van a lába alatt, mert ha egy nyuszi úgy érzi, repül a levegõben, akkor pánikot kap és rögtön elkezd kapálózni.Ha gyerekek próbálkoznak, jobb ha elõször leülnek a földre, és ölükbe veszik a nyuszit, nehogy leessen. 
 

Két módja van egy nyuszkó felemelésének:

- Mindkét kézzel megfogjuk a hasa alatt és óvatosan felemeljük. (Kistestű nyusziknál ez ajánlott.)
- A nyakszõrnél megragadjuk az egyik kezünkkel, a másikkal megtámasztjuk a hátsó felénél.

 

Ha a kis jövevény mellett már van egy nyuszink, össze kell õket szoktatnunk. Ha egy teljesen új, számukra ismeretlen ketrecbe csukjuk a két állatot, általában semmi probléma nem lesz. Ha azonos alomból származnak, akkor pláne semmi gond, hiszen születésüktõl fogva ismerik egymást. 
Nehezebb a dolgunk, ha már van egy nyulunk, s egy másik érkezik a házhoz. Semmi esetre se csukjuk az új jövevényt a másik mellé, mert verekedés lesz a vége (ill. ha ivarérett lányt teszünk a fiú nyuszink mellé, akkor gyors gyermekáldás lesz a jutalmunk), hiszen a régi tulajdonos meg fogja védeni a területét. 
Elõször idegen területen ismerkedjenek. Engedjük ki nyuszkónkat szaladgálni a szobában, közben tegyük a jövevényt a ketrecbe, a régi tulaj hadd szokja a szagát. 
Ha úgy gondoljuk, hogy már megszokták egymás jelenlétét és szagát, pár óra múlva, felügyelettel, egy semleges területen (pl. egy olyan szobában, ahol egyikük sem járt még) összeengedhetjük õket.
Csak ha már jól kijönnek egymással, akkor tegyük egy ketrecbe õket. Ha bizonytalanok vagyunk, inkább két részre választott ketrecben tartsuk a nyulakat, míg hozzá nem szoknak egymáshoz.
A legnehezebb dolog két ivarérett, azonos nemû állat összeszoktatása, ebben az esetben tanácsos két külön ketrec használata, s a fent leírt módszer idõtartamának több napra vagy hétre való kitágítása. Egy kasztrált hím és egy nõstény összeszoktatása ellenben általában elsõre sikerül.
Egy felnõtt nyúl legtöbbször nem tesz kárt a kisnyúlban, de pl. egy felnõtt hím általában azonnal párzó mozdulatokba kezd, de ez csak az elsõ órákban lesz így, aztán abbahagyja.

 

Tanítás

Szobatisztaság:

Ahogy a kutya vagy a cica, úgy a nyuszi is szobatisztaságra nevelhető.

Ehhez csupán az elején kell ügyesnek lennünk... 
A természetben a nyuszik a saját területükön belül kijelölnek egy helyet, ahova rendszeresen ürítenek. Nem pisilnek-bogyóznak össze mindent, ez ugyanis a ragadozók elleni védekezés egyik hatékony módja, hiszen a szagok könnyen a lakóüregekhez vezethetnék a rókákat, ragadozókat. A kisnyuszik is hamar megtanulják, hogy ahol a legerősebb a szag, oda szabad csak intézni a dolgukat. Persze néha, ha kell, azért körbejelölik a területüket, de ehhez főleg az álluk alatti mirigyet használják, melynek a szagát mi, emberek nem is érezzük.

 

A nyuszi a területén (a ketrecén) belül ki fog jelölni előbb-utóbb egy sarkot, és azt fogja használni vécének. Ide érdemes venni egy sarokvécét, és először megtölteni a sarok eredeti "tartalmával" (az ürülékkel), mert az idegen, más-szagú tárgy esetleg a WC átköltöztetését eredményezi. Van olyan nyuszim, akinek mind a 4 sarokba kellett illemhelyet tennem, mire elfogadta, hogy neki abba a fura műanyag izébe kell ürítenie. Olyan nyuszi is van, aki a kétbetűs kitérőt ágyikónak használja - ilyenkor vagy kell neki venni még alomtálcát, amit majd tényleg ürítésre használ, vagy venni kell neki egy másik házikót.

Van amelyik nyuszi bogyózni is visszajár, van aki azt el-elhagyja útközben, de pisilni szinte mindegyik nyuszi visszamegy a ketrecbe a későbbiekben.

Ha mégsem, szankcionálni kell: visszarakni a helyére, és félórát rá se nézni. Hamar meg fogja érteni a kinti pisilés és a "beketrecelődés" közötti összefüggést! Ez a probléma főleg ivarérés környékén szokott jelentkezni, de a kamasznyulak sok más szempontból is problémásak lehetnek, nagyon fontos a megfelelő nevelés ebben az érzékeny korban. Ha minden etológus-tehetségünket bevetve sem sikerül a nyuszit visszaszoktatni a régi rendre, megoldást jelenthet az ivartalanítás A műtét természetesen nem csodaszer, nem mindig segít, pláne berögzült rossz szokások esetén nem, ezért nem érdemes éveket várni vele. Azt a néhány hónapot viszont, amíg felnő, "megkomolyodik" a nyuszi, mindenképp célszerű kivárni

 

Sétáltatás:

A megfelelő környezetben nevelkedett nyulak általában nem olyan félősek, sőt, kifejezetten kíváncsiak, ezért örömmel tölti el őket egy séta először a kertben, azután pedig akár az utcán is. Ehhez azonban meg kell tanulniuk pórázon sétálni.

A tanítás elég hosszadalmas lehet, sok türelem kell hozzá. Természetesen nem csak a kicsi nyuszikat lehet tanítani, hanem a felnőtteket is.

 

Játék a nyuszival

Ha arról van szó amit ők akarnak, akkor mindig kiderül, hogy a nyúlnak megvan a magához való esze, csak sajátosan gondolkodnak. Legtöbbször szerintem az van, hogy tudja a nyúl, hogy mit akarsz tőle, de értelmetlennek tartja, ezért nem csinálja, de ha már nagyon régóta akarod, akkor a Te kedvedért hajlnadó
A nyuszi akivel foglalkoznak és akit megértenek,az a nyuszi igy is fejezi ki magát amikor valamit akar.

A nyuszik szeretnek játszani.
Ahogy egyre jobban megismered a nyuladat megtudod majd milyen játékokat szeret igazán.

Sok nyussz szereti a gurulós játékokat vagy az üres kartondobozt. De agility-ben is jók! :-)

 

 

A nyuszi és a tél

Alom:

Az alomnak friss széna vagy puha szalma a legjobb. Ügyeljünk arra, hogy elegendő helye legyen a az ólban, hogy ne kelljen a fekhelyére „bogyóznia". Ha nyuszink ketrece drótból készült, akkor legyen egy olyan hely is, ahol más (például fa) a borítás, amin megpihentetheti mancsait. Az almot gyakran cseréljük, így csökkenthetjük a betegségek kockázatát, ráadásul fülesünk is komfortosabban érzi magát. Bár nagy a csábítás, hogy saját takarónkhoz hasonló anyagból készítsünk fekhelyet a nyúlólba, mégse tegyük, ugyanis - mint a rágcsálók szokták - mindent megrág, és egy takaró komolyan megfeküdné a gyomrát.
 

Takarmányozás: 

Mindig legyen nyuszink előtt nyútáp (hivatalos nevén: pelletált takarmány) , amelyből napi szükséglete 50 gramm / testtömeg kg.. Ezen kívül igényel szénát (kedvence a zabszéna), friss vizet és zöldséget. Ha nem ette meg az előtte lévő összes zöldséget, akkor pár óra múlva szedjük ki a maradékot. Télen a legnagyobb problémát a vízhiány okozza, hiszen pár óra alatt befagyhat az ivóvize. Vagy cseréljük gyakran, vagy használjunk vízmelegítő berendezést.
Általános tanács: naponta többször ellenőrizzük állatkánkat, hogy minden rendben van-e vele.

A benti nyúlnak melege van

Elhelyezés: a téli hideg a szobanyuszinak nem okoz különösebb problémát, annál inkább az elektromos vezetékek, melyeket szívesen megrágcsál, ha hozzájuk fér. A lakás jól fűtött pontján rendezzük be lakhelyét, kerüljük azonban a túl meleget és a forró fűtőtestek közelségét! A nyuszik ugyanis 15-25 fok között érzik magukat a legjobban.

A benti nyúl takarmányozása nem különbözik a kintiétől, neki is fontos a jó minőségű lucerna vagy a fűszéna etetése, ugyanis a kereskedelemben kapható kész takarmányoknak alacsony a rosttartalma. Rosthiány esetén a legjellemzőbb tünet a szőrrágás, amelyet - ha nem veszünk észre - komoly betegség követhet.

Általános tanács: a nyuszi általában napfelkeltekor és napnyugta előtt aktív, napközben pihen. Ha szeretnénk játszani vele - és azt akarjuk, hogy ezt ő is élvezze - akkor igazodjunk napi ritmusához.

Nyúltartás a lakásban

Ketrec:

A lakásban tartott nyulak számával párhuzamosan nőtt a beltéri ketrecek és különféle nyúlházikók száma. Ezek közül egyesek hagyományos kivitelezésűek, mások pedig inkább tetszetősek, mint tartósak, hiszen nem kell az időjárási viszontagságoknak ellenállniuk. Egyes szerkezetek rendelkeznek rövid rámpával, hogy a nyúl saját kedve szerint ki-be járhasson kuckójából, de természetesen ezeken is vannak ajtók, hogy ha kell, be is zárhassuk őket. Praktikus, ha nem szélesre tárható az ajtó, hiszen ez csak a helyet foglalná a szobában, ezért legyenek egyszerűen felhúzható és kiemelhető ajtajai a ketrecnek.
Arról azért gondoskodjunk, hogy kedvencünk ne tudja magától felemelni az ajtót, ezért szereljünk rá apró reteszt, amivel bezárhatjuk, ha nem vagyunk otthon.

Szintén előnyös megoldás, ha csak a ketrec egy oldala készül dróthálóból, hiszen a nyulak alapvetően rejtőzködő természetűek, és néha szükségük van arra, hogy visszahúzódjanak a kíváncsi tekintetek elől. Jó ha a nyuszi házikójának van ajtaja is. Ez legalább 2,5 cm magas lécekből összerakott peremmel rendelkezzen, hogy az alom ne hulljon a szőnyegre. Ebbe helyezhetjük a nyuszi illemhelyét is.

Talán a ketrecekből kapható a legszélesebb kínálat. A boltokba különböző méretű és alakú ketreceket találunk. A leggyakoribb a műanyag tálcás változat, amely megakadályozza, hogy az alom szétszóródjon, a könnyedén leszerelhető felsőrészt csatok rögzítik. A fémcsatos típus jóval időtállóbb, mint a műanyag csatos. A rácsos felsőrész általában egy darabból áll, de vannak szerelhető tetejűek is, amelyeken keresztül egyszerűbb a nyuszit kiemelni. A ketrecek nem csak a nyuszit tartják bent, hanem védelmet is biztosítanak számára a vele egy háztartásban élő kutyák vagy macskák ellen.

A ketrec elhelyezése:

A döntésnél több szempontot figyelembe kell vennünk: a nyuszi érezze magát biztonságban a kuckójában, és ne legyen huzatnak sem kitéve. A folyosón való elhelyezésről ezért mondjunk le. A télikert jó megoldás lehet, de csak akkor, ha elég száraz, és a hőmérséklet nem ingadozik túlságosan a nyár folyamán, télen pedig nem csökken le túlságosan.

Mindezek a problémák a lakás belsejében nem jelentkeznek, de azért itt is oda kell figyelnünk néhány dologra, főleg akkor, ha nyitott tetejű ketrecben tartjuk kedvencünket. Soha ne helyezzük közvetlenül az ablak alá, mert egy forró napon a nap közvetlen sugarai megárthatnak a nyuszi egészségének.

Illemhely:

A nyulak természetüknél fogva tiszta állatok, ezért könnyen megtaníthatók arra is, hogyan használják a kijelölt illemhelyet, és a ketrecben tartott példányok is gyakran csak az egyik sarokba járnak a dolgukat végezni. Így számunkra is megkönnyítik a takarítást: elegendő, ha napi gyakorisággal ezt a sarkot takarítjuk egy kis lapát segítségével, a teljes ketrecre pedig csak hetente egyszer kerítünk sort. Az a legegyszerűbb, ha ilyenkor el tudjuk zárni a nyuszit a ketrec másik felébe - ha ez nem megy, átrakhatjuk a szállítódobozába is.

Etető és Itatóedény:

Fontos az alapos takarítás! Az etető és itatóedények tisztántartására is gondot kell fordítani. kb. 5 naponta jó alaposan takarítsuk ki!

 

Forrás: www.allatdoki.hu