TÖRPE GÉNEKRŐL
Mi a különbség, melyik a kisebb a MINI és a TÖRPE kosorrú nyulak közül, kérdezik sokan.
Nem feltétlenül a méretük alapján lehet megkülönböztetni őket.
Először is a törpe kosorrú nyúl elfogadott fajta, hivatalos súlya 1,5-2 kg közt van. Ideális az 1,7 kg, hivatalos származási lappal rendelkezhet! (Aki kiállításra akar járni, azt ezt a fajtát válassza!)
A mini kosorrú nyúl 1-1,7 kg közt van és NEM elfogadott fajta, ezért hivatalos magyar származási lappal NEM rendelkezhet!
Amint látható, a súlyhatárok fedik egymást, sőt mindegyik fajta, bármely irányba át is lépheti ezeket a határokat. Így előfordulhat, hogy egy mini nagyobb mint egy törpe. Ezért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a mini kisebb fajta, mint a törpe.
A minik rendelkezhetnek törpe génnel, de a törpék soha.
Miért a feltételes mód? Mert van, amikor a törpe gént egyik szülőtől se kapják meg.
Ezeket hívják szaknyelven fals miniknek. De ettől még minik ők is.
A formájuk a törpe génnel rendelkező miniktől viszont eltér.
Hisz pont a törpe gén az, ami a jellegzetes, nagy fej, rövid végtagokért felelős, s mivel ez nincs meg bennük hosszúkásabb lesz a fülük, fejük, végtagjaik, picivel nagyobbra is nőnek. (De azért 2 kiló fölé ők se nagyon mennek.)
De a természetük, kedvességük semmiben se másabb, mint a törpe génnel rendelkező nyusziknak.